RÓMA, AZ ÖRÖK VÁROS

Lassan nem is tudom, hogy hányszor voltam itt barátaimmal, családommal, édesanyámmal, vagy éppen csak egyedül. Szerintem 15 után már nem is számoltam :) Megunhatatlan. Régen bakancslistámon volt Róma, és az elsők között pipálhattam ki. A mai napig jól emlékszem arra az érzésre mikor megpillantottam a Colosseumot. Akkor még a GPS coordináták szerint útvonal tervezővel közlekedtem gyalog, és annak köszönhetően nem a távolból közelítettem meg, hanem egy szűk kis utcácskából egyszer csak elém tárult. A mellkasomban éreztem ahogy letaglózott a látvány. Talán csak 1-2 másodpercig tartott az az érzés, de nem fogom elfelejteni az biztos :) 

Az egyik legjobb választás ami Európában szóba jöhet. Szerintem. Imádom. Közel van, könnyen megközelíthető, számos időpontban kínál megfelelően alacsony árú jegyet a légitársaság(ok), a klíma fantasztikus, szinte egész évben szezon van, az ott töltött idő alatt pedig nagyon alacsonyan tarthatóak a költségek. Mindezek után elmondható, hogy Európa egyik legjobb ár/érték arányú pontja: Róma. (Szerintem)


A REPÜLŐJEGY :  ABBAN NINCS HIBA !

Kezdjük itt a repülőjegyekkel, pl egy nyári időpontra. Nagyon jó lehetőségeink vannak, legyen az Wizzair vagy épp Rynair. Az árak nagyon jók, persze szokás szerint mivel Muprhy sosem alszik, így elmondható, hogy nem a számunkra legmegfelelőbb időpont lesz a legjobb áron, de sebaj, alkalmazkodunk. Szóval mivel rugalmas vagyok, választok egy olyan dátumot, tök mindegy mikorra, csak olcsó legyen. Hát ez meg is lett : Mutatom. Ennyiért bármikor elindulok/elindulunk a barátokkal megint :)   

A képen látod, hogy érthető okokból ez a verzió lett. 4890 Ft oda és 4890 Ft vissza, reptéri illetékkel együtt. Szóval kerekítek : 10.000 Ft retúrba Róma. Nálam: NYERT!

csak volt....

Természetesen mire ezt látod és olvasod már nem ennyibe kerül, biztos, hogy felmentek az árai ennek a 4890 Ft-os verziónak, de tökéletes példa arra, hogy jó időben foglalsz, és előre gondolkodsz, akkor megoldató ez ennyiből is.

Ennyi pénzért már csak a látvány is megéri! 

Itt is, mint minden jó dologban, itt is sok rossz van.:

1, nem tartalmazza az ár sem a poggyászt, sem a nagy kézipoggyászt

2, nem tartalmazza a kiválasztott fix széket, vagyis még nem tudod hol fogsz ülni

3, a gép meglehetősen korán indul, 06:20-kor, tehát hajnali 04:50-re már a budapesti reptéren kell, hogy legyél, és én pl így Dunaújvárosból kb 03:00-kor szoktam indulni. Próbálok összeszorított foggal, szuper finoman fogalmazni : "ez mocskosul kellemetlenül rohadtul korán van". De ez van! Ha ennyi pénzből, gyakorlatilag 5000 Ft alatti áron elvisznek Rómába, akkor egy szavam sem lehet. Nincs is :)

4, ebből kifolyólag Rómába is olyan korán odaérsz, hogy a hotel még nem fog tudni fogadni, így először el kell majd menned sétálni valamerre, eltölteni az időt és csak utána menni a hotelbe bejelentkezni...   De nem baaaaaaaj, akkor is megyek ... :D     06:30 felszálltam!

Ha egyszerű és olcsó megoldást keresel : Terravision

Picit trükkösen működnek, de hát melyik szolgáltató nem :) 
Reklámozzák, hogy a jegy áruk pl 4 Euro / irány. 
Igen, de csak akkor igaz, ha egyszerre 2 irányt veszel meg. Tehát veszel csak oda jegyeket, a reptérről pl a Termini pályaudvarra, akkor 6 Euro jegy (tehát 50%-kal több)  de ha közben megveszed rögtön a retúr jegyedet is, akkor mind az oda mind a vissza ár 4 és 4 Euro lesz :)   Okos elgondolás. Finoman rávesznek, hogy jobban megéri neked ha egyszerre a vissza jegyet is megveszed így rögtön többet költesz náluk.
A jegyeket ki kell választani, hány főre

weboldaluk : https://www.terravision.eu/

A TERMINI PÁLYAUDVAR

08:10-kor leszálltam Rómában a Fiumicino repülőtéren (ha a Wizzair-rel megyek). Én nem szoktam túlspilázni a transzfert, nem bonyolítom, a kissé kényelmetlen ám de olcsó megoldás tökéletes lesz számomra, mégis csak hátizsákos turista vagyok, nem valami VIP delegáció tagja.

Erre a Célra tökéletes pl a Terravision busztranszfer. Ez a buszos cég egyenesen a reptéri terminálról indul, mely ha kijössz a reptéri terminál kapuján, akkor jobbra kb 5 perc gyalogtávra található. Most nem írom hányas buszmegálló, hátha megváltozik. A lényeg, hogy ezzel a busszal kb 45-50 perc alatt beérsz a Termini központi pályaudvarra, Róma szívébe, mely nagyon jó tájékozódási pont, és rendkívül fontos közlekedési csomópont is.

1. NAP : HOSSZÚ SÉTA

 Mivel korán megérkezett a gép, és így busszal is igen korán itt vagy a belvárosban, most nem írnám le, hogy mivel töltsd el az időd, (akár sétálj, egyél, igyál, pizza-pasta, :) ) most onnan írom tovább, hogy 13:00 van és elfoglaltam a hotel szobát. Lepakoltam, berendezkedtem, 10 percet megpihentem, és irány a város.

Róma egy szuper város. Nem nevezhető a kimondott tiszta városok közé, de egyáltalán nem rosszabb, mint a kedves Budapestünk jó néhány része, így a szemét helyzettel annyira nem foglalkoznék, maximum csak egy fél mondattal, hogy ahogy haladunk északról, pl Milánótól lefelé, délfelé Rómán át, Nápolyig, finoman ugyan, de egyre szemetesebb a helyzet. Olasz sajátosság, ez van. Szerencse a dologban, hogy a történelmi színterek, fontosabb látnivalók környékét rendszerint tisztán tartják, ami rendkívül pozitív képet fest Rómáról és ez a sok szép dolog feledteti azt a kis rossz benyomást. Tehát a Colosseum, a Forum Romanum területe, a Circus Maximum és egyéb látnivalók parkja és környéke általában tiszta és ez bizony nagyon kellemes.


Életemben először amikor megláttam a Colosseumot, sosem felejtem el. Szinte letaglózott. Róma egyik szimbóluma, a Colosseum, a legnagyobb amfiteátrum, amely a Római Birodalom idején épült, a római építészet egyik legjelentősebb alkotása. 50-80 ezer néző befogadására volt képes, amely egyben nyilvános kivégzések színhelye is volt. Az útvonal megválasztásában akkor szimplán szerencsém volt, egy olyan szakaszon mentem, közelítettem meg térképem segítségével a Colosseumot, hogy végig takarásban volt a környező épületek által, így csak az utolsó pillanatban tárult elém az egész építmény a maga teljes pompájában. Abban is szerencsém volt, hogy nem abban az évben látogattam meg, mikor restaurálás miatt a jó része fel volt állványozva, ami az összképet nagyban rontotta volna. Az érzést ma is érzem, hiszen azóta is sokszor  láttam a Colosseumot, mert ilyen áron, 4890 Ft-os repjeggyel, ha épp volt egy szabad hétvégém már ki is repültem, ám ereje, rám gyakorolt hatása mit sem halványodott.

A durva az, hogy a Termini Központi Pályaudvar közelében szoktam szállást foglalni, (szimplán mert arra sok az olcsó ki szálloda, motel, apartman stb) és ez kb gyalog 4 perces sugarú körben szokott lenni, mármint a Terminitől. Sokan valamiért, tartanak ettől a területtől, mert hogy sok a fekete, meg a migráns. Könyörgöm.... A TV2-n meg a parlamenti közvetítések és propaganda által lebutított agyasok kíméljenek, szoktam mondani. Volt olyan barátom is, aki ekkor velem volt, és tesztként rámutattam egy fekete fickóra, és megkérdeztem tőle, Ő migráns? Ment ám a hápogás rendesem mert lövése sem volt. Nem tudni, hogy az éppen egy 50 éve itt élő olasz állampolgár, vagy éppen tegnap érkezett a hajóval... ... ... Tehát, hogy egy komplett napon pl 100 migráns láttunk-e, vagy épp egyet sem, ezt sosem tudjuk meg, lényeg, hogy annyit zavartak, mintha ott sem lettek volna. ... ... ... A lényeg, hogy az ezen a területen lévő szállásomtól gyalog, alig kb 11 percre van a Colosseum, vagyis szuper helyen, közel a központban van a szállás. Tömegközlekedésre nincs szükség. Kerekítve 13:40-re már a Colosseumnál vagyok, tehát ez az 1. megálló. Itt mindig megállok egy picit, fotót mindig csinálok, nézelődök, kicsit elmélázok, átszellemülök. Egyenlőre ekkor még nem megyek be.

2. megálló 

2. megálló rögtön ott van mellette, ez pedig a Forum Romanum, de szó szerint mellette kb 50 méterre. Ezen az első napon, nem szoktam bemenni oda sem, mert az egy hatalmas terület. A Forum Romanum vagy, ahogy a rómaiak gyakrabban nevezték Forum Magnum az ókori Róma fő köztere volt, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított.

3. megálló

3. megálló a Circus Maximus, ami Róma egyik első és legnagyobb arénája, mely kr. e. IV. Században épült és kr. u. 549-ig tartottak itt elsősorban kocsiversenyeket illetve atlétikai viadalokat. Sajnos mára szinte semmi sem maradt fent a hajdani arénából, csak a fűvel benőtt versenypálya, így ez az egyetlen olyan látnivaló amihez igen nagy fantázia kell, mert valóban, alig maradt fenn belőle valami. Történelmi feljegyzésekből és régészeti feltárásból tudjuk, hogy ott volt, ma ezt az olaszok egy piknikezésre, pihenésre használják, illetve koncerteknek, rendezvényeknek ad helyet. Ettől függetlenül kötelező erre jönni, és hát a séta tervem amúgy is erre tart. :)

4. megálló

4. megálló ami miatt erre, mármint a Circus Maximus felé jöttem az nem más, mint egy mára már nagyon közkedvelt látnivaló, ami szimplán egy kulcsluk :) Tudom bután, de minimum furán hangzik, hogy egy vacak kulcslukért mászik el oda az ember :) Röviden a válasz igen. Ám sok embernek nagy élményt adott már, és aki belenéz a kulcslukba, annak a tekintetét egy ösvény vezeti meg, amely így a tekintetet egyenesen a Szent Péter Bazilika kupolájára vezeti. Fantasztikus látvány.

5. megálló

5. megálló Innen egy kis sétával Kapitólium dombra sétálok fel, ami Róma egyik legkisebb ám legjelentősebb dombja. A legenda szerint itt élt Jupiter, így az ókorban ez a domb a vallási élet központjaként szolgált. A leghíresebb tere a Piazza del Campidoglio, amit teljes egészében Michelangelo tervezett. A tér közepén Marcus Aurelius szobra van, illetve itt található a Capitolium Múzeum három épülete is, amik csodálatos szép paloták.

6. megálló

6. megálló II. Viktor Emánuel emlékmű. Ha már ott vagyunk a kapitólium dombon, és onnan a lépcsőn, a Coordanátán lesétál az ember, akkor onnan, egyértelműen látszik, mivel kb 60 méterre van a II. Viktor Emánuel emlékmű. Gyönyörű épület. Az emlékművet Itália egyesítésének emlékére építették, építése 1885-től egészen 1925-ig tartott.
A széles középső lépcsősor a haza oltárához vezet. Az oltáron egy sír található, melyben az Olaszország védelméért vívott 1915-1918-as háborúban elesett ismeretlen katona hamvai nyugszanak, és 2 katona áll díszőrséget. Olaszország lakóit igencsak megosztja eme impozáns építményt, mert van akinek tetszik, ám talán nagyobb többség szinte gyűlöli. Na nem II. Viktor Emánuel munkásságával volt bajuk, hiszen Ő volt az aki egyesítette Olaszországot, hanem az épület nagysága, építésének hosszú ideje, óriási költsége, és funkció nélkülisége bántja az olaszokat. Szerintük tényleg túl drága, túl nagy, túl értelmetlen, egy olyan beruházásnak tartják, mint náluk a 32. felesleges undorító stadion építését, mintha lenne értelmes magyar foci itthon. A magyar foci és a stadion számomra, nem más, mint a halott madárnak aranykalitka esete. Ettől függetlenül, mint én, egyszerű turistának aki nem gondol bele többet mint ami, ez egy fenséges, gyönyörű épület, mind nappal, mind pedig kivilágítva éjszaka.

2. nap

1. megálló - SZENT PÉTER BAZILIKA

Reggel miután felkelek, kicsit összeszedem magam, 08:00-kor reggeli, maximum 08:30-ra végzek, és 08:40-kor nyakamba veszem a várost. Ekkor kimegyek a hotelből a kb 4-5 percre lévő Termini pályaudvarra, és a tömegközlekedést (metrót) igénybe veszem. A jegy 1,5 Euro (490 Ft)

Ezzel a metrójeggyel elmegyek a sárga vonalon a Termini állomástól az Ottaviano - San Pietro állomásig (sárga vonal) ugyanis itt kell leszállni ha  a Szent Péter Bazilika a célod. A metró hatalmas, bár mindössze 2 vonal van, a kék és a sárga. Nem túl bonyolult bár a felfestéseket figyelni kell, mert a Termini pályaudvar épp egy csomópont, ahol az egyik metróról a másik vonalra átszállhatsz, így figyelni kell tényleg. A lényeg, hogy a sárga vonalon közlekedem és a Bazilika irányába. 5 megálló azt hiszem. Ha ott leszáll az ember, akkor már látja is a célját, mert a távolban már látszik a bazilika oszlopcsarnoka. Rendszerint mire ide elérek kb reggel 9:40 van. Érdemes is ekkor jönni, mert ha ennél később mennék (volt már olyan is) akkor kb 250 méter a sor. Igen, negyed kilométer simán van. Szóval megéri korábban menni. A Szent Péter Bazilika csodálatos. Ha éppen van egy kisebb sor, pl 50 méter, igenis megéri sorba állni. Nem vészes a sor, gyorsan halad. Mivel a belépés INGYENES, így nincs jegypénztár, tehát sor csupán a biztonsági ellenőrzés miatt torlódik fel, ami egyszerre több beléptetőkapun történik, viszonylag gyorsan halad. A kevésbé hívő/vallásos embernek is megéri bemennie, mert amit bent látunk az valami csoda. A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a négy nagy bazilika (basilica maior) egyike, a világ második legnagyobb keresztény temploma. A Vatikán állam területén épült, befogadóképessége körülbelül 60 000 fő. Szent Péter apostol sírjára építették.

2. megálló - ANGYAL VÁR

A Bazilikából amikor kijövök, már látom is az irányt, sőt a következő állomást, az pedig az Angyalvár. ... és hogy mi is ez az Angyalvár ? A császárkor legnagyobb műpártolója Hadrianus volt. Rómában kiterjedt városrendezést hajtott végre. Legjelentősebb városképet-szervező műve saját maga és utódai számára létesített síremléke, az Angyalvár. Közel ezer évig erődítményként, és várként működött, ma pedig múzeum található benne. Itt található Hadrian sírja, 1280-tól egy fedett járat köti össze az Angyalvárat a Vatikánnal, amely így a pápák menedékhelyéül szolgált."

Itt nagyon jó hangulat szokott lenni, profi zenészek, vagy akár csak utcazenészek által. Az Angyalvár előtt rögtön megcsodálható a Szent Angyal híd is. Nyáron, szép időben sok esküvő fotózás színhelyéül szolgál. Átmenni csak azért nem szoktam rajta, mert a hídon áthaladva bal felé kell venni az irányt, és azon az oldalon nincs semmi csak egy járda és parkoló autók. Ezért azon az oldalon maradok ahol az Angyalvár van, és ha ott haladok tovább a következő híd felé, egy egy bazáros árus soron haladok keresztül, és annak végén ott van a jelenlegi bíróság impozáns épülete. Gyönyörű. Állami épület ugye, de egy fotót nagyon megér. Azon a hídon, rögtön a bíróságnál átmegyek, mert arra felé vezet az út, (kb 5 perc innen) a Piazza Navona, tehát a Navona tér.

Az angyalvárnál mindig jó a hangulat, mutatványosok, utcazenészek, itt mindig meg kell állnom egy kicsit. Nem sietek sehova ...

 

3. megálló - PIAZZA NAVONA

Piazza Navona: az egyik legszebb, és legnépszerűbb terén korábban a város legkedveltebb piaca működött, valamint anno hajócsatákat is rendeztek - ekkor a teret elárasztották vízzel. Kocsiversenyek, és atlétikai sportesemények helyszíne is volt. A Piazza Navona ovális, aréna-szerű alakja a korábban a téren rendezett játékoknak köszönhető. Ma a tér szerencsére teljesen más képet mutat, tele művészekkel, zenészekkel, kellemes, igényes éttermekkel kávézókkal. Itt esetleg érdemes elidőzni egy kicsit. Mivel sok a szuper és egyben a térnek köszönhetően hangulatos étterem, célszerű megebédelni, amúgy nagyjából itt az ideje :), ám ha nem tervez nagy ebédet, legalább egy üdítőre/kávéra/fagyira tényleg érdemes megpihenni.

4. megálló - PANTHEON

A következő megálló a Pantheon, ami az előző tértől, alig 5 percre van kb. Közbe belebotlik az ember egy kisebb SPAR szerű boltba, így ott esetleg fel lehet tankolni, pl csoki, ropi stb. :) Alig tényleg 5 percre és ott a Pantheon. Ez az egyik legjobban megmaradt ókori római műemlék, és egyben valószínűleg korának egyik legépebben megmaradt épülete. A Pantheon Róma államvallásának hét istene tiszteletére épült, a 7. század eleje óta, a mai napig pedig keresztény templom. Belépés INGYENES. Semmiképen nem szabad kihagyni ha már itt van az ember.

5. megálló - TREVI KÚT

A Pantheon után kb 10-11 perc alatt máris a Trevi kút gyönyörű szökőkútjához ér az ember. Szuper már csak az oda vezető út is, rendszerint (jó időben) sok sok mutatványossal, művésszel, festővel, a turistákat kiszolgáló sok kis vacak-kacat árussal. A Trevi kút egy hosszú ideig tartó restauráláson van túl így ma már teljes pompájában látható eme különlegesség. A világ legszebb szökőkútja szerintem, persze lehet kissé elfogult vagyok. :)

6. megálló - Spanyol lépcső

Innen, épp a képel látható kis úton jobba szélén vezet egy kis út, amivel kb 8 perc alatt eljutni az Európa leghosszabb és legszélesebb kültéri lépcsőjéhez a 138 lépcsőfokból álló Spanyol lépcsőhöz. A Spanyol lépcső előtti tér a XVII. századtól fogva spanyol felségterületnek számított, ugyanis itt volt a Szentszék spanyol nagykövetének rezidenciája.

Ha már a Spanyol lépcsőnél jár az ember, akkor szerintem ne hagyja ki a Piazza del Popolo területét sem. Az is egy tér, ám ennek a térnek a végén van a híres Da Vinchi Múzeum. A jegy ára 10-11 Euro kötül mozog, tehát kb kb 3500 Ft. Érdemes benézni. Ha kijöttél a múzeumból azért innen elég messze lenne gyalog hazamenni, mármint a holelhez, vagy éppen a Termini pályaudvarra, de szerencse, hogy éppen itt van egy metró megálló. Így 1,5 Euro, tehát ezen a napon összesen 2.db metrójegyet felhasználva egyenesen a Terminihez lehet vissza menni, így sok időt és energiát lehet megspórolni.

3. nap (fél nap)

A fent leírt 2 nap látnivalói után, ez egy szabad nap. Ez a nap lehet az, amikor még szint bármit tervezhetsz, mert ezen nyári időszak alatt, pl a Wizzair szerencsére csak este 22:10-kor száll fel. Ez azt jelenti, hogy kb 20:00-ra kell (célszerű) a reptérre kiérni, vagyis kb 19:00-kor érdemes felszállni a Termininél a reptéri busztranszferre. Így ez a nap kis túlzással egy egész napos túrára ad lehetőséget, reggel 8-tól este 19:00-ig. Amit érdemes betervezni pl, már reggel 09:30 körül célszerű vissza menni a Colosseumhoz és megvenni azt a bizonyos kombinált belépőjegyet, aminek ára mindössze 12 Euro. Ez tartalmazza magát a Colosseum belépőt, a Forum Romanum belépőt és az annak a területén lévő Palatinus múzeumba való belépőt is. Nagyon megéri, nem mellesleg nem kell sietni

KÖLTSÉGEIM A 3 NAPRA :

Utazásra:

A legelső képel is látszik, hogy ami nagyjából fix az a Repülőjegy és persze a Transzfer

A legfelső képen látszik, hogy a 4-4e Ft-os repülőjegy extrém olcsónak számít, így a repülőjegy inkább, nagyjából (12 vagy 14 -14e Ft) úgy 28,000 Ft retúr árban reálisnak mondható, a transzfer pedig kb 3e oda és 3e Ft vissza, tehát 6.000 Ft retúrba

A szállást nehéz leírnom, hiszen attól függ mikor, hol, melyik területen, stb stb , de nagyjából 80.000 Ft-ra lőném be a 2 éj 3 napi szállás árat per fő-re osztva.

Ez így REPÜLŐJEGGYEL, TRANSZFERREL ÉS HOTEL SZOBÁVAL (hol reggelivel, hol nem) kb : 100.000 Ft-ban meg szokott állni, de ismétlem, szezon, időszak, és főleg repülőjegyár függvénye.

Amit a 3 nap alatt költöttem :

- kombinált belépő a Colosseumba, Forum területére, és a Palatinus múzeumba: 12 Euro - 4300 Ft

- 2 db metrójegy : 3 Euro - 1100 Ft

Összesen tehát kb.: 5,400 Ft  (15 Euro)

ÉTKEZÉS : 
- reggeli, a hotelben igyenes
- ebéd, általában csak valami péksüti, harapnivaló 2-3 Euro / nap
- vacsorák amik komolyabbak :
- pl Spagetti 8 Euro
- Spagetti with seafood : 13 Euro
- Pizza Margerita kb 6 Euro-tól
- Üdító vagy az étterem saját házi bora 2-3 Euro
Tehát étkezésre : fejenként naponta 15 Euro, ha drágább étteremben vagy, akkor 20 Euro/fő


A 3 nap ingyenes látnivalói : 

  • - Szent Péter Bazilika : INGYENES

    - Circus Maximus : INGYENES

    - kulcsluk megtekintése :)  : INGYENES

    - Kapitólium domb és Kapitólium épülete: INGYENES

    - II. Victor Emanuell emlékmű: INGYENES

    - Angyal vár, kívülről : INGYENES  (belépő: kb 9500 Ft)

    - Piazza Navona : INGYENES

    - Pantheon : INGYENES   (2024 közepétől 5 Euro / fő)

    - Trevi kút : INGYENES

    - Spanyol lépcső : INGYENES

    - Piazza del Popolo : INGYENES

Ha bármi kérdésed van, vagy tanácsot kérnél, írj üzit