LONDON - és Murphy

2017.05.16-át írtuk. Ez volt az a nap amikor a Murphy nem alszik mondás, igazi értelmet nyert. Ez volt az az út amikor Murpy nem egyszerűen nem alszik, és nem egyszerűen szerencsétlenséget jelez, hanem színtiszta átkot :)

IRÁNY A REPÜLŐTÉR

Az úton a reptér felé, a GPS bemondta az unalmast. Na nem mintha nem tudtuk volna az utat, de egy kis segítség a lehajtóknál, egy kis megerősítés, kvázi placebóként jól jött volna. Hát mit ad isten, az út 10-20%-át nem ismerte. Közben GPS jel nincs... Murphy nem alszik, szokták mondani.

LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR - BUDAPEST

Végül csak megérkeztünk a repülőtérre, gyors ellenőrzés után már benn is voltunk a Duty Free-ben. Venni valamit köszi nem.... elvből sem, mert a 90 Ft-os ásványvíz 650 Ft és ez valahogy az én ingerküszöbömön túl van. Inkább szomjazom, na de hát erre is megvannak az apró kis trükkök pl a táskába, kis kézipoggyászba egy üres fél literes, vagy 0,75-ös palack arra vár, hogy friss vizet töltsek bele a mosdóban. Ingyen víz, még jobban is esik :) Egyszer csak a reptéren várakozunk alig 15 percet és mellénk szegődik egy nénike. Hova kell menni? - kérdezi a hölgy. Mondtuk , hogy ez attól függ hova megy, miben tudunk segíteni? Ő Londonba megy. Mondtuk, hogy: óóó hát mi is. A hölgy megörült, hogy egyszerűbb lesz a dolga, szimplán csak követ minket, mellénk szegődik, így a számára kevésbé ismert járást és teendőket ellesi tőlünk, és jön arra amerre mi is, de ha már Londonba jön ő is akkor miért is ne. Elővett egy nagy szatyrot, ami tele volt bonbon meggyel. Megkínált mindenkit, szinte erőltette, hogy vegyünk-vegyünk már :) egyet vettem, kissé meg is ütött, szó szerint elég ütős anyag volt :). Kiírták a kijelzőre a kapunk számát, és mentünk is az A13 felé. Nem is volt olyan messze. Londonba tartó utasoknak egy kisebb üveges kapu mögött tevékenykedő őrnek meg kell mutatni az okmányunkat és csak úgy mehetünk tovább. Sorba állunk. Túlestünk rajta. Kezünkben a személyi igazolvány, és a repülőjegy. A hölgy ismét kínálja a bonbont, beszélgetünk. A wizzair sorában állva előre is engedem, mert számban a bonbon meggyével rendes vagyok :) . Mire ellenőrzéskor mondják neki, hogy hölgyem maga teljesen rossz helyen van... hát nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Kiderült, hogy ő bár valóban Londonba tart, na de a Ryanair-rel :) Tök más helyről, más kaputól indul. Zavartan átvágna a tömegen, de a kordonok, bóják nem engedik, beakad a poggyásza, tépi, szerencsétlenkedik. Amilyen gyorsan kapkodna, sietne, olyan lassan jut csak előre, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Szegény néni, kicsit úgy éreztük mintha megszívattuk volna, de ő sem szólt, hogy nem a wizzir-rel jön. Honnan tudtuk volna? Mindenesetre csökkentettünk a poggyász súlyán, jó pár bonbonnal :), illetve ez volt az a pillanat, amikor éreztük, hogy nem szimplán arról van szó, hogy Murphy nem alszik, hanem hogy egyenesen velünk tart az úton.

1. nap indul!

Leszállunk London reptéren, Lutonban. Minden pofonegyszerű. Séta a kordonok mentén, sodródunk a tömeggel. Végül kiderült, hogy Londonban semmi sem változott tavaly óta. Az ellenőrzés folyamata bár gyors, de ugye a több száz ember egyesével való arcképes ellenőrzése eltart egy darabig. Kb 200-220-an lehettek előttünk, de szerencsére 4-5 kapun folyt az ellenőrzés. Ha nem vagy gyanús elem, akkor az ellenőrzés, mint az enyém is, kb 30 másodperces folyamat. Kijutottunk a reptérről. A városba való bejutásnak számos módja van, egyedül a gyalogos módszer nem lehetséges talán, amúgy gyakorlatilag minden más igen. Taxik, többféle busztársaság, vonat és kisebb autós szolgáltatók számtalan változatai. Mi a GREENLINE buszos verziót választottuk. Oka elég egyszerű : - sűrű járatok, - tiszta, igényes, - rendkívül pontos, - könnyű jegykezelés, - fix, tervezhető árszabás, - városközponti megállók. Ára: irányonként 10 Font, vagy 17 Font retúrba. Ez utóbbit választottuk. Tehát 7000 Ft körüli ár oda-vissza, amellett, hogy nagyon kellemes volt, egyben a legolcsóbb megoldások közé sorolható.

Mi a Marble Archnál (Márvány Diadalívnél) szálltunk le. Ez gyakorlatilag a híres Hyde Park széle, így a sétát a város központja felé, a Hyde Parkon át tettük meg.

LESZÁLLTUNK A MARBLE ARCH-NÁL ÉS IRÁNY A HYDE PARKON ÁT A BUCKINGHAM PALOTA

Mi a Marble Archnál (Márvány Diadalívnél) szálltunk le. Ez gyakorlatilag a híres Hyde Park széle, így a sétát a város központja felé, a Hyde Parkon át tettük meg.

BUCKINGHAM PALOTA

Ahogy végigmentünk a csodás Hyde Parkon máris a Green Park szélén találod magad, ahol egyenes út vezet el egészen a Buckingham Palotáig. A Palota előtt minden nap 11:30-tól 12:00-ig a díszes, látványos őrségváltást csodálhatják meg az arra járók, így mi is beálltunk a sorba. Időben ott voltunk, hogy a lehető legjobb helyet tudhassuk magunkénak. Kb 1 órával a tervezett őrségváltás előtt már a sorba álltunk. Várunk....várunk és még egy kicsit várunk. Autók jönnek mennek, a palotába rikító, élénk színű Porshe illetve Ferrarik érkeznek, kissé gyanús is volt. Várunk, hogy mikor kezdődik, de már 11:40 van. Sehol semmi. 11:50. Kezdtünk aggódni a tűző napon. Közben figyeltük a japán, kínai, koreai, ázsiai, olasz, német, orosz turistákból álló olykor szürreális képet. Hol egy 40 kilós hófehér, szinte világítóan fehér bőrű japán lányka, hol egy fekete bőr szerelésbe sétáló 120 kilós hölgyike, hol egy fiúnak látszó, ám mégis hölgy az ázsiai barátnőjével való smárolása akasztott ki minket picit. Végül...

....12:15-kor még el sem kezdődött az, aminek már 15 perce vége kellett volna, hogy legyen. De nem csak mi voltunk azok akik ezt nem tudták, a képen is látható, hogy igen sokan voltak. Feladtuk és elindultunk a szállásunkra. Hol eső, hol napsütés, hol hűvös árnyék, hol napfényes meleg terület követte egymást, szó szerint másodpercek alatt változott meg az időjárás, de legalábbis a hőérzetünk.

SZÁLLÁS ELFOGLALÁSA

Na igen szállást megtaláltuk. Egyszerű volt. A Hyde Park szélén volt található, onnan 5 perc gyalog. Jó helyen. Elfoglaltuk a szállást. Mit ad isten a legfelső emeleten volt a szobánk. 4 szintes épület csak úgy mondom... Hol máshol. Felmászunk, felkúszunk. Elfoglaljuk a szobát. Hogy ne legyen mindig minden szívás, 2 korrekt ágy, privát fürdő, és pendrive-os lcd tv, amit akartunk. A fürdőszoba megfelelő volt, bár egy picit kicsi, Gábor barátom mikor lehajolt, hogy felöltözzön a zuhanzás után, majdnem seggel jött ki a fürdöből. :) Ettől eltekintve tökéletes volt, vagy épp ezért? :) Megpihentünk picit. Adtunk mindenkinek, és persze magunknak is 30 percet, hogy elpakoljanak, picit pihenjenek, regenerálódjanak a séta előtt. Ezt az időt használtuk ki arra, hogy megtervezzük az újabb szakaszt a mai napra. Mivel már 2-szer megjártuk az utat a Buckingham Palotához (egyszer oda, és egyszer onnan a hotelhez), nem akartunk harmadszor is ugyanarra menni, ezért optimalizáltuk az útvonaltervet. Kitaláltuk, hogy van egy busz, a 148-as, ami a szállástól gyalog 8 percre indul és egyenesen az egyik látványosságnál, a Big Bennél áll meg. Ott meg ugye át a hídon, ott McDodanld's, éttermek, mosdó, és 1-2 percre a London Eye óriáskerék, ezzel legalább 1 órát, és persze kilométereket spórolva. Na de Murphy még mindig ébren volt. Lementünk a buszmegállóba. Nézem a táblát. 7-12 percenként jönnek a járatok a felirat szerint. Várunk már 20 perce. Akkor kezdett leesni, hogy nem csak az, de más busz se állt meg ott. Állunk, várunk. Egyszer csak egy idős nénike mutat fel a tábla tetejére, ahol a következő felirat volt látható: "bus stop close". A buszmegálló zárva. De jooooooo.... Újratervezés...

Gyorsan át egy másik buszmegállóba. Séta. Ott vagyunk. Itt már állnak sokan, és jönnek-mennek a buszok 4 percenként. Tökéletes. Látom, hogy a 148-as busz a leírás szerint 7-12 percenként jár. Oké. De ott állunk fél órája öcsém !!!!!! Elment mellettünk 40 db 23-as, 45 db 74-es és sorolhatnám, és még ezer másik. 40 perc telt el. Egyik se a 148-as. 50 perc telik el. Már majdnem sírok a buszmegállóban, de sokan vannak, kibírom. Majd 1 óra várakozás után a táblás oszlopot megkerülöm és a hátuljára rá van írva, hogy május 13-tól 20-ig módosítják a 148-as útvonalát. Miközben olvasom és próbálom feldolgozni, hogy jóformán csak a mi ott tartózkodásunk idejére módosítják komplett London közlekedését, lassan a sztrók jelei mutatkoznak rajtam. A busz tehát nem fog jönni. Újratervezés...

Átnézzük milyen busz lehetséges még, hogy ennyi időbeli késéssel végre eljussunk már a Big Benhez. Az újabb busz a 159-es volt, ám arról természetesen nem találtunk olyan megállót ahol az meg is állna. Végül úgy döntöttünk, hogy felszállunk egy sűrűn járó buszra, úgy is a központ felé megy. Tudtuk, hogy a busz a London Eye közeli megállónál áll meg, így jó alternatívának tűnt ez a busz. Mivel a London Eye egy hatalmas üveg és acél felhőkarcoló közelében van, az egy igen jó tájékozódási pont. Haladunk a buszon az óriáskerék felé. Egyszer csak kinézek az ablakon és az óriáskeré mögötti, kb 70 emeletes felhőkarcoló kb., épp csak egy "hangyafasznyi" pont a távolban. Agyvérzés közeli állapotban szólok a Gábornak, hogy rohadt-rossz felé megyünk :)... úgyhogy gyorsan leszálltunk az első adandó alkalommal. Átmentünk az út másik oldalára, hogy a visszafelé tartó buszra felszállhassunk, hogy legalább ismét London felé menjünk már, legalább ne távolodjunk tovább. Visszafelé tartunk a buszon. Közben megnézem a nyitva tartását a London Eye-nak, mert ugye akár este 9-ig is megy. Közeledünk végre az óriáskerék felé, és mit ad isten? Május 28-tól igen, este 9-ig van nyitva, de most, ma este csak 18:00-ig. Mennyi az idő most ? 17:55. Nehéz, nagyon nehéz volt erre mit mondani. Tudva tudni, hogy a Buckingham Palotától a Big Ben maximum 40 perc lett volna gyalog az út, és egy kis energia spórolás céljából végül 3 óra alatt se értünk oda, és le is késtük a végén, ez az érzés.... felbecsülhetetlen. :)
Elkönyveltük, hogy 15 perc híján nem értünk oda. Így a nap végén megcsodálhattuk az egy helyben álló óriáskereket és a kihalt, kordonnal lezárt környékét.

Az első nap vége, indulás vissza a hotelbe

Az óriáskereket megkerültük, átmentünk a hídon és elindultunk hazafelé, útba ejtve a Trafalgár Teret. A tér közepéből kiemelkedik a csaknem 52 méter magas Nelson-emlékoszlop, mely Nelson admirálisnak állít emléket, aki az 1805-ös trafalgári ütközetben legyőzte Napóleon flottáját. A tér az ütközet emlékére kapta a nevét. A Nelson-oszlop méreteivel a római Fórum Augusti hajdani nagy templomának, a Mars Ultor, azaz a Bosszúálló Hadisten templomrom egyik korinthoszi oszlopát másolja. Szögletes talapzatot készítettek hozzá, melynek mind a négy oldalán Nelson admirális életének fő mozzanatait ábrázolják bronzdomborműveken, ezekhez a bronz alapanyagot a franciáktól zsákmányolt ágyúk szolgáltatták.

A téren elidőztünk picit, pár fotó, és lelkiekben felkészültünk a 4,7 km-es hazaútra. Gyalogosan. Persze, hogy úgy, hogy máshogy... ennyi buszos szívás után én még egy buszmegállóba nem állok be hülyét csinálni magamból. A Trafalgár Tér szélén jó pár busz elment mellettünk, éppenséggel a 148-as is (rohadjon meg) 100 db 23-as, de már teljesen kikapcsoltunk, csak a jóra gondoltunk.

...úton a hotel felé

A telefonunk segítségével az Offline térképmódban sétáltunk jó darabig. Közben beugrott Gábornak, hogy van egy Tesco a szállásunk mellett 200 méterre, még menjünk be oda. Mondtam neki, hogy egy ilyen nap után te elhiszed, hogy az még nyitva lesz ??? ... menjünk be valami útba eső olyan kis közértbe ami nyitva van, biztos ami biztos. Így is lett, bevásároltunk. Kenyér, tej, .... ja neeeem. Kóla, csipsz, csoki, bármi ami káros, hizlal, cukros és energiát adhat. Megyünk tovább. Azon már meg sem lepődtem, hogy az offline módban is működő GPS programunk, és a kijelzőn lévő vonal szerint tök jó felé megyünk, ám a métert jelző adatok szerint a táv egyre nő!!! Félve néztek hátra a hosszú kilométereket megjáró fáradt csapatunkra, és amellett döntöttünk Gáborral, hogy ezt az apró információt nem mondjuk el nekik :D, .... de végül csak hazaértünk. A négy megfáradt barát felmegy a szállására, de mi még csak visszaugrunk abba a bizonyos Tescoba, csak megnézzük, hogy hol is van és hogy nyitva van-e még. Sétálunk a hoteltől a Tesco felé, és alig 10 métert tettünk meg, mikor majdnem nekünk jön egy 23-as busz. Lefagytunk. Utoljára a Trafalgár Téren ment el mellettünk egy 23-as, erre kiderült, hogy a házunk mellett áll meg kb 10 méterre. Ismét a sírás és a röhögőgörcs kerülgetett minket, és azon gondolkodtunk, hogy hogyan mondjuk el a többieknek a reggelinél, hogy a másfél órás, majd 5 kilométeres séta helyett a ház előtt rakott volna le 16 perc alatt. Nehéz, nehéz dolog ez :) . Mindenesetre továbbmentünk, megtaláltuk a Tescot, körbenéztünk, pár apróságot vettünk, és hazatértünk, felmászva a 4. emeleti szobánkba, hát persze, hogy a 4.-en volt, hol máshol. Megterveztük még este a 2. napot, de tudva, hogy ezek után úgy is "cumi" lesz az egész, úgyhogy gyorsan el is tettük magunkat holnapra. :)

A 2. nap

A 2. nap már nem volt annyira gáz. Annyira. A napot a reggelivel kezdtük. Hullafáradtan lecsorgunk Gáborral a reggeliző helyiségébe. Nem igazán tudtam, hogy a nagy, szinte ipari méretű kávéfőző hogyan is működik, mire a kisegítő személyzet egyik tagja, teljes magyarsággal mondja, hogy : "ezt itt megnyomod, ez csak a forróvíz, az a kávé, az ez , az amaz " stb, na mondom..... :) Hát persze, hogy egy magyar volt, ki más. Úgy látszik tényleg igaz a mondás, hogy nem arról van szó, hogy a magyarok kényszerből mennek el Magyarországról, hanem a Magyarok meghódítják Európát :D . Aham... A lényeg, hogy a nyelvi akadályt leküzdöttük. Az egyszerű, de finom reggeli után vissza a szobába. Elpakoltunk mindent a táskába, kicsekkoltunk a hotelből és nyakunkba vettük a várost. Mivel tudtuk, (sírva fogadtuk el a tényt az este), hogy ott áll meg a busz ház előtt, így hát a következő célra már tényleg optimálisan ki is tudtuk használni.

Madame Tussauds panoptikum

Felszálltunk a buszra, és kb 3-4 megálló után annál a megállónál szálltunk le ami szinte méterekre volt a Madame Tussauds panoptikumtól. Előtte a sor óriási, de megtévesztő. Több bejárata van, több jegyiroda. Külön van sor a csoportoknak, és külön van sor az egyéni látogatóknak. Így mindjárt más. Nem kell kivárni egy komplett, 40-60 fős iskolás csoportot, hanem egy másik, gyorsan haladó sorba állva gyorsan hozzájutsz a jegyekhez, és hamar benn is vagy. Nagyon kellemes csalódás volt ezt megtapasztalni. Ami benn fogad az valami csoda. A rengeteg látogató, a több száz benn lévő ember ellenére, szinte senkivel nem futsz össze odabenn. Akkora létesítmény, több szinten, hogy egyszerre szinte elnyelte a több száz embert. Itt újabb kellemes csalódás volt, hogy nem egyszerűen viaszfigurákat találsz ahol szimplán fotózgatni lehet, annál jóval összetettebb, komplexebb és élménydúsabb ez a "kirándulás". Mozit nézel végig, 4D-ben. Víz hull az arcodba, szagokat érzel, füst, és amikor kés közeledik a tested felé, valóban érzel egy enyhe szúrást a hátadon :) Nagggyon durva. Aztán egy félbevágott taxiba ülsz amely egy sínen megy végig a rövid körút erejéig, majd persze a viaszfigurák is ott vannak, 90%-ban rendkívül élethűen ábrázolva egy-egy híres színészt, vagy fontosabb embert, királyt, hercegnőt, vagy épp a Dalai Lámát.

Brittish Múzeum

A következő állomásunk a méltán híres Brittish Múzeum volt. A londoni British Museum egyike a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak. Gyűjteményei – melyek együttesen több mint 13 millió tárgyból állnak – a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberi kultúra történetét.
A BELÉPÉS INGYENES!

National Gallery - Természettudományi múzeum

A következő állomásunk a National Gallery volt. Természettudományi múzeum. Valami csodálatos. Preparált állatokkal, a madaraktól kezdve az emlősökön át a hüllőkig. 60 millió éves fosszíliák, dinoszauruszok rekonstruált csontváza, mozgó T-rex, minden mi szem-szájnak ingere. Valami csoda. A BELÉPÉS INGYENES!

Chirchil War Múzeum

Végül sikerült eljutnunk a Chirchil War Múzeumba. Vegyesek voltak az érzelmeim, mert kissé szegényes volt a kiállítás. A bejáratnál egy csatahajó óriási ágyúi fogadtak, ami már önmagában egy monumentális, tekintélyt parancsoló, a 2. világháború, vagy szimplán a történelem iránt rajongók számára nagyon is hívogató bejárat volt. Többek véleménye az volt, hogy sokkal nagyobb dologra számítottak. Hatalmas szinte üres, legalábbis kihasználatlan terek voltak, sokkal-sokkal több kiállított tárgy elfért volna. Pontosan ugyan senki sem tudta meghatározni, hogy mégis mi hiányzik, de úgy éreztük, hogy "kevés". Elvileg több órát szántunk de 1 órán belül biztos végeztünk is.