PÁRIZS

A SZERELEM VÁROSA! 

PÁRIZS 2éj 3nap - KIMAXOLVA

Ez volt egyik olyan európai célpont amit igen-igen későn jártam be, mármint, hogy Franciaország nagyon a lista hátulján volt, ám utólag mondhatom, hogy nagyon rosszul tettem, ugyanis fantasztikus.


Tudom, hogy 2 éj 3 nap nem sok, de ha jól megtervezi az ember, akkor mozgalmas, izgalmas élményt fog nyújtani. Nem kell rohanni, mégis "minden" commerse helyet látni lehet amit kell, avagy érdemes.

A TERVEZÉS IDŐSZAKA,  ÉS A REPÜLŐJEGY 

Több légitársaság is van, ami Budapestről közvetlenül Párizsba visz, de azonnal kizártam az Airfrance és hasonló prémium légitársaságokat, mert számomra, bár VIP hangulatot és nagyobb kényelmet, és minőségibb szolgáltatásokat ad, ám értelemszerűen anyagi okoknál fogva a Ryanair légitársaságra esett a választás. (miközben ez a BLOG íródott közben változások lettek, így a Ryanair mellett már a Wizzair, mint lehetőség is bele került a kosárba, ugyanis ők is, mint újabb desztináció, Párizsba is repülnek már, sőt, nem is akárhova, a sokkal közelebbi ORLY repülőtérre).  Ugyebár minden jóban van valami rossz, így ezen választás esetében is igaz .

1.: a légitársaság azért olcsó, mert teljesen rugalmatlan, pl.. egyik legfontosabb pontja, hogy a megvett repülőjegyeket, szinte soha nem mondhatjuk le, illetve olyan horror áron és díjjal, amivel nincs is értelme lemondani. Egyet tehetsz, ha már megvetted, akkor repülsz. Ennyi. A névátírás díjszabása beteg/értelmetlen árképzésen megy át, pl egy 6000 Ft-os repülőjegyet 115 Euro-ért vagyis oda vissza kb 70.000 Ft-ért lehet átírni :) Tehát magyarul a névátírást is felejtsd el.

2.: a légitársaság azért olcsó, mert a repülőjegy árában a poggyász, sőt egy nagyobb kézipoggyász SINCS benne. Ám ez számomra nem negatív dolog, hiszen úristen, 2 éjszaka 3 napról van szó, tehát az amúgy is ingyenes hátizsákon kívül nem is kell több.

3.: a légitársaság azért tudja olcsón adni a jegyeket, mert bizonyos repülőterekkel szerződött le, melyet olcsón, vagyis alacsonyabb költségekkel tud üzemeltetni. Ebből adódik, hogy számára, mint légitársaság Párizs esetén a Beuavais repülőtér a jó választás, ezzel tudja biztosítani sok esetben a 4765 Ft-os vagy átlagban 7- és 10.000 Ft közötti repülőjegy árakat.

4.: ami miatt még olcsó szokott lenni egy-egy járat, hogy amellett, hogy kis költséggel működtethető repülőteret választ a légitársaság, ezen kívül olyan, kevésbé forgalmas időszakot jelöl meg, amely kevésbé forgalmas idősávban van, (pl kora reggel, vagy épp késő este) így szintén költség szempontjából megint csak olcsóbban tud kivitelezni. Így születnek tehát a a korai, reggeli 06:00-s indulási idők, amik esetében jobban jársz, ha már hajnali 04:30-kor a reptéren vagy....

Sajnos ez van, de hát valamit valamiért . Kibírom, kibírjuk. Főleg ha ilyen árakat látok Párizsba, ennyiért röhögve megyek, ha lehetne, állóhelyen is kibírnám azt a 2 órát. mutatom: (azért oda-vissza ez nem rossz...)


Tehát igen, ha a járat korán reggel indul, akkor célszerű kimenni a repülőtérre reggel 04:30-ra, hogy a biztonsági ellenőrzésen a sor ellenére is időben átjuss. Ugyebár az Online Check-In otthon megtörtént, így repülőjeggyel a birtokodban mész a repülőtérre, és mivel poggyászom sincs, nincs okom, dolgom a Ryanair pultjánál sorban állni. (persze ez szituáció, Covid, stb egyéb előírásra ez megváltozhat) A reptérre érve tehát rögtön a biztonsági ellenőrzés felé veszem az irányt. Mivel nincs nálam folyadék, se fegyver, se bomba stb, 10 percnél tovább nem szokott tartani sorban állással együtt. Ha átjutottam jön a Duty Free, ahol az ember megkaphat mindent, csak rohadt drágán. Fél liter ásványvíz kb 650 Ft és 1000 Ft között. Aham... Kösz nem. A táskámban mindig van egy üres flakon, azt megtöltöm a mosdóban, és máris van fél - egy liter vizem. A Gépen egy rövid, kb 2 órás útra pont jó lesz. Egy kávézó (COSTA COFFEE) asztalánál ülve nézem a kijelzőt, hogy mikor indul a gép, ezt kb 45 perccel indulás előtt írják ki. Megvan a kapu szám, irány oda a kapu. Személyi igazolvány és jegyellenőrzés után felszáll az ember gépre, a helyedre ülsz és ennyi. Irány Párizs.

Ha a reggel 06:00 vagy 06:30-as géppel indultál, amikor leszállsz kb 09:05 van. Ez 1 problémát vet fel mindössze. Hogy túl korán van :)   Persze megvan ennek is a jó oldala, hiszen több a hasznos időtöltés Párizsban, ám az érem másik oldala, hogy olyan korán vagy a reptéren, Párizsban, hogy mire beérsz a központba, még mindig csak 10:30 körül van, tehát olyan korán, amikor a szállodák még nem tudnak fogadni, tehát nem tudsz bejelentkezni, és nem tudod még elfoglalni a szobát. Ez így maximum (az ingyenes) hátizsákkal nem akkora probléma, hiszen maximum sétálsz egy kicsit még, mielőtt elérnél a hotelhez, már megnézel 1-2 apróságot, és csak utána veszed az irányt a hotel felé.

De térjünk kicsit vissza. Párizsban vagy a reptéren. Onnan egy teljesen egyszerű alternatíva, hogy felszállsz a Shuttle Buszra, ami a Beauvais repülőtérről egyenesen Párizs központjába megy (egyéb megálló nélkül) ahonnan könnyen tudsz már közlekedni, metrózni vagy sétálni. Onnan, ahová a busz megérkezik (PORTE MAILLOT) kb 12 perc a Diadalív gyalog ami egy egész jó lehetőség, hogy ha már van időd, elüsd valahogy, így az első megálló rögtön a megérkezés után a DIADALÍV.

Korai megérkezés, kis időtöltés

Innen, tehát a Diadalívtől már megy a metró, 1-es vonal, ami egyenesen a szállodához visz (már abban az esetben, a felhőkarcolókkal tűzdelt, üzleti negyedben száll meg az ember, a DÉFENSE negyedben). Jó eséllyel a Diadalív árnyékból, miután ott is elidőztél egy kicsit, rögtön metróval mehetsz a szállodához, és 12:30 - 13:00 körül már nagyon jó eséllyel el is foglalhatod a szobát. A szálloda, amit én keresni szoktam és ez nem reklám, a lényeg, hogy az új, üzleti/pénzügyi negyedben van, mert több és olcsóbb szállodalehetőségek akadnak, mint pl a belvárosban, pl a Diadalív, vagy épp az Eiffel-torony lábánál. Természetesen hotel választék az említett látványosságok közelében is van, naná, hogy van, na de mennyiért ? Mutatok is ezekről egy példát.

SZÁLLODA  AZ  ÜZLETI  NEGYEDBEN :

pl.:  Aparthotel Adagio access la Défense Puteaux  

Tiszta, igényes, jó környéken van,  gyalog könnyen elérhető a metró megálló 2-5 perc alatt. Imádom ezt a területet. Sok szálloda lánc is megtalálható itt pl.: ADAGIO, IBIS.  ... és ami tetszik, hogy bizony a képek nem hazudnak, és nem manipulált képek, a valóságot mutatják, tényleg ilyen kellemes. Funkcionálisak, nem túl nagyok, de nem is kell, kis studio lakások, felszerelt teakonyhával (sütő, mikró, vízforraló, evőeszközök, poharak, tányérok, illetve kapszulás kávégép is volt). A hotelszoba ára, persze szezon, évszak, hónap, telítettségtől is változhat, mint mindegyik, de kb pl 60-70.000 Ft a 3 napra 2 főnek, vagyis 30-35.000 Ft / fő a 3 nap. (szerintem korrekt ár)

SZÁLLODA A BELVÁROSBAN, PL EIFFEL-TORONY, vagy DIADALÍV KÖZELÉBEN :

pl.:  Beaugency Hotel  ***

Próbáltam szolidabb árú hotelt keresni. Ez is korrekt a maga nemében. 3 csillagos hotel, reggelivel. Az ár egy júniusi hosszú hétvége árát mutatja. Elhelyezkedése : Az Eiffel-torony közelében van, onnan szerintem 5-10 percen belül elérhető. Ha ez embernek szerencséje van, az ablakából látszik a torony felső rész is. Ára: kb 144.000 Ft a 2 főre, a 2 éj 3 napra, reggelivel.  Az ár nem rossz, de pontosan 2-szer kerül annyiba mint a Défense negyedben lévő szállodák árai. Az embernek el kell döntenie, hogy a közelség, és a kényelem megéri-e azt a +70-80,000 Ft-ot 3 napra.  Én személy szerint azt +80,000 Ft-ot inkább nem a szobára költeném el, helyette 1,9 Euróért metrózok egyet. De ez persze én vagyok, én így csinálnám! 

TÉRKÉP RÉSZLET

- Zölddel jelöltem az egyik (számomra) legfontosabb metró vonalat, ami az 1-es metró, mely épp a legfontosabb látnivalók vonalában húzódik.

- Sárgával jelöltem a pénzügyi (DÉFENSE) negyedet, ahol meg szoktam szállni, ahol szállodákat szoktam keresni. 

- Pirossal jelöltem 1-2 fontosabb pontot, mint pl a Busz pályaudvart is, ahová az olcsóbb transzfer mód, a reptéri busz megérkezik.

SZOBA ELFOGLALVA - IRÁNY A SÉTA !

Miután a szállodai szobát el tudtam foglalni, kb 10 perc megpihenés és a hátizsákomból való kipakolás után irány a város. Mivel ekkor már délután 13:30 van minimum, de inkább fél 14:00, így annak a hosszú útnak amit terveztem már nem futok neki, ezért egy másik célt szoktam ilyenkor kiszemelni, mely a saját nézőpontom szerint eltér az én fő útvonalamtól. Ez az irány északra van picit, a Montmartre hegyen, a Sacre-Coeur Bazilkához. (Szent Szív Bazilika). Ez gyalogtávra nincs túl közel, így érdemes beruházni arra a bizonyos metrójegyre, mely 1 jegy esetében 1,9 Euro, ha 10-es gyűjtőjegyet vesz az ember, akkor darabja csak 1,6 Euro. Ennyivel érdemes számolni.

Eljutás : A szállásunktól, abból a sárgával jelölt negyedből : Felszállok az 1-es metróra. Elmegyek kb 5 megállót és a Charles de Guille megállónál, átszállok a 2-es metróra és az Anvers megállóig megyek. Mivel csak átszállás, nem kell új jegy, tehát 1 jeggyel el lehet jutni a komplett hálózaton belül bárhová. Az Anvers metrómegálló a Montmartre hegy alján, illetve a Cacré Coure Bazilika alján található. A metróból felsétálva már látjuk is. Az út, ahogy megyünk a bazilika felé, kis sétáló utcán vezet végig, 1-2 kisebb étteremmel és szuvenír vásárlási lehetőséggel. A bazilikához felmenni a kilátóhoz, illetve bemenni magába a bazilikába is INGYENES.

A bazilikából én rendszerint azon az úton szoktam visszajönni, amerről felmentem. Itt lehet egy olyat "csalni" , hogy van ott a bazilikától jobbra (ha lent állsz még a lépcső alján akkor balra) , egy fogaskerekű. Nem ingyenes, de szerencsére egy normál buszjegy ára, tehát 1,6 - 1,9 Euro-ért nagyon sok időt és energiát lehet spórolni ha valaki ezt a módot választja, hogy le vagy feljusson. Ez főleg akkor nagyszerű választás, ha valaki már kb 18:00 körül érkezett meg a bazilikához, mert akkor ahol esetleg már feljöttél a lépcsőn, ott bezárják a kapukat. Ez esetben picit hosszú út vár rád lefelé, körbe, így ha a rácsok zárva lesznek jómagam is a buszjegynyi költségű fogaskerekűt választanám. Menetidő kb 1 perc, ami szerintem jobb mint 20-30 perc körbe. Ugyanazon az utcán vissza a metróhoz, ám onnan kb 5-6 perc gyalog távra van a híres Moulen Rouge. Nos, sajnos anyagi helyzetem nem teszi lehetővé, hogy be is menjek oda, még akkor sem, ha azt mondják, hogy fantasztikus és persze erotikában erősen túlfűtött előadásokat tartanak. Erről beszámolni nem tudok, mert számomra 250 Eurót, ami kb 80.000 Ft, nem vagyok hajlandó kiadni, egy 2 órás "előadásra". Ennyi pénzt összesen nem viszek magammal egy 2-3-4 napos útra, nemhogy egy egyetlen előadásra. Ezen a napon (tehát az első napon) ezen környéket szoktam bejárni, esetleg a Montmartre hegyről nem szimplán a lépcsőn jövünk le, hanem szépen körbe, bevállalva a 2-3 km-es távot, a művészek utcáján, tele szuveníressel, kis kávézókkal, péksütizőkkel, igazi párizsi miliőben. Volt amikor kissé lustább voltam, és újra visszasétáltam az Anvers metrómegállóhoz és visszametróztam a szállodámhoz, és annak a területére, és ha már ott voltam akkor megnéztem, a hozzánk gyalog kb 5 percre lévő Új Diadalívhez. 

Pihenek egyet, mert másnap igen hosszú napot szoktam tervezni.

2. NAP

Reggel felkelek és sokszor sajnos az adott hotelben nincs reggeli, mert Párizsban sajnos jellemző, hogy olyan magas áron kínálják a reggelit amit én nem szoktam elfogadni, mert pl 5000 Ft / fő reggeli ár, számomra elfogadhatatlanul magas, főleg, hogy tudom magamról, hogy beugrok egy sarki közértbe, és veszek bagettet, szalámit, paradicsomot, és egy kellemes kis reggelit rittyentek kb 5 Euróból ami kb 1800 Ft. 

(nekem sajnos nem mindegy, hogy 10.000 FT a 2 éj utáni reggeli vagy 3200 Ft. Ez van.)

Reggeli után a 10-es gyűjtőjegyből ismét 1 metrójegyet felhasználva elindulok az 1-es metrón a Diadalív felé, pontosabban oda, mert ott le is szállok. Így a reggelt még ott kezdem, mint első látnivaló, még 1-2 fotót ellövök, körbenézek. Megtekinteni INGYENES, aki fel szeretne menni a tetejére, a kilátóba az fizetős. Én nem szoktam. Lesz ennél szebb kilátó is :) A körforgó közepén található eme remek építmény, és jó hír, hogy a körforgó túl oldalán, már kezdődik a híres sugárút, a Champs-Élysées. Gyönyörű szakasz, imádok ott sétálni. Gazdag negyed, drága hely, nem az a tipikus hely, ahol megállsz vásárolni (én legalábbis nem tehetem meg), ám egyszer mégis megálltam egy étteremben ebédelni és bár húztam a szám, de utólag belegondolva, ott, azon a helyen nem is volt vészes, talán 20 euróból megúsztam.

Ahogy írtam, hogy az 1. látnivaló a Diadalív, mely lábától mindössze a körforgalom másik oldala már a 2. látnivaló a Champs-Élysées sugárútja. Ezen utca legvégén, mely kb 2 km hosszú, máris a 3. megállóba esünk bele, mely a Concorde tér.


2. megálló

Ahogy írtam, hogy az 1. látnivaló a Diadalív lábától mindössze a körforgalom másik oldala már a 2. látnivaló, a Champs-Élysées sugárútja.   A Champs-Élysées, a francia főváros, Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútja luxusüzletekkel, illetve kulturális és szórakoztató központokkal szegélyezett sugárút.  A Champs Élysées a város tengelye. 70 méter széles, hossza a Concorde tértől a Diadalívig 1910 méter. Az útpálya 2x4 sávos és két oldalát sétányok szegélyezik, melyeket fasorok osztanak két részre. Had ne mondjam, ez a luxus sétáló utca, decemberben, kivilágítva, advent környékén : PAZAR ! :) 

Champs Élysées

A  Champs Élysées sugárútja, 2021 december 17-18-19-én. Gyönyörű volt.

3. megálló

A 3. megálló tehát a Concorde tér, az egykor forradalmi vérfürdők színhelye. Ma az amerikai nagykövetség és a Crillon luxusszálló áll itt és csodás kilátás tárul visszafelé tekintve a Champs-Élysées-re a Diadalív (Arc de Triomphe) felé.  A tér egész sor névváltoztatás után végül 1795-ben kapta a place de la Concorde nevet. I. Lajos Fülöp francia király Franciaország nagyvárosait szimbolizáló szobrokat és szökőkutakat emeltetett rajta, és a tér közepére hatalmas műemléket helyeztetett – egy 3300 éves obeliszket, a luxori templom előtt álló obeliszk párját, amelyet az egyiptomi alkirály, Mohammed Ali 1829-ben adományozott Franciaországnak.

4. megálló

A 4. megálló, látnivaló ismét rögtön a másik szájában van, ugyanis a Concorde tér másik oldalán már a városnegyed súlyponti részét alkotó a Tuileriák kertje jön (franciául Jardin des Tuileries). Gyönyörű szép kert, park, virágok, szökőkút, körbe székek telepítve, az idáig kitartó séta után tökéletes hely egy kis szusszanásra, pihenésre.  A palotát 1564-ben kezdték építeni Medici Katalin királyné kezdeményezésére. Építése után több egymást követő rezsim is megnagyobbította, és végül a homlokzata elérte a 266 métert. Több francia uralkodó, úgy mint IV. Henrik, XIV. Lajos, XVI. Lajos, XVIII. Lajos francia királyok, végül III. Napóleon császár lakóhelye lett. 1871-ben szélsőséges forradalmi elemek felégették. Az épület olya mértékben rongálódott meg, hogy újjáépítése túl bonyolult vagy drága lett volna, így romjainak legnagyobb részét 1882-ben távolították el.

5. megálló 

Az 5. megálló tulajdonképpen a kert után rögtön már a Louvre Múzeum. Nos, ha ez ember nem 4 napot tervez Párizsban, hanem csak ezt a 2 éj 3 napos hosszú hétvégét, akkor a Louvre meglátogatása, mármint úgy hogy az ember sorba is álljon és be is menjen, nem kivitelezhető, egyszerűen nincs rá idő. Vagyis lenne, de akkor azzal az egész nap el is telne, nem maradna idő semmi másra, így kívülről megcsodálhatjuk, megcsinálhatjuk a szokásos képeket az üvegpiramissal :) , aztán érdemes tovább menni, hogy sok minden mást is lásson az ember.

6. megálló 

A 6. látnivaló a Louvre piramisa után, a szintén ugyanabba az irányba, kb 3 híd távolságra a mára már leégett Notre Dame :( Sajnos nagyon fel van állványozva, takarva, illetve az előtte lévő tér is már zárva van, fallal, kordonnal. Nem túl szép látvány és komoly nehézséget okoz a fényképezésekor, de természetesen a tornyai láthatóak, így a fotó azért nem maradhat ki. Alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor pápa, ezután egészen 1345-ig folyamatosan építették. A történelem során többször felújították.  A Notre-Dame kőből épült, a nagy gótikus középkori templomokra jellemző keresztboltozatos megoldással, faragott kőcsipkékkel. A hatalmas katedrálist az építői támfalak nélkül tervezték meg, azonban a vékony falak nem bírták a rájuk nehezedő terhet, ezért támfalakkal erősítették meg, a Notre-Dame volt az első gótikus épület, amely így épült meg.

7. megálló és lehetőség : 
BATOBUS, szajnai hajókázás

A 7. lehetőség a szajnai hajókázás. Szerintem nem maradhat ki a "program" közül, ha már Párizsban jár az ember. A Notre Dame után rögtön a mellette lévő hídnál le lehet menni, és ott van egy hajó megálló, kikötő. Elő-elő fordul, hogy a magas, vagy épp alacsony vízállás miatt a megállók száma, helye változik, pl magas vízállás esetén a híd alatti kikötő nem üzemel, hanem tovább kell menni, kb 10 percet, és az azt követő megállónál lehet felszállni, na nem mintha a Szajna partján 10 perc séta akkora probléma lenne. :) A menetjegy ára 17 Euro, ám jó tudni, hogy nem csak 1 körre szól, hanem 24 órára, tehát 1 teljes napon keresztül fel-le hajókázhatunk a Szajnán kedvünkre, úgy használni a jegyet, mint buszra egy napijegyet. A társaság a BATOBUS, honlapjuk is van:  Katt ide

....

Ezen hajótársaság járatát azért szoktam választani, mert a szajnai hajókázás feeling nem maradhat ki, ha az ember a párjával jön akkor tényleg kötelező, ám amellett, hogy kellemes és romantikus, emellett praktikus is, mert eddig a hosszú-hosszú sétát a Szajna egyik partján tettük meg, és baromi hosszú lenne pl a Szajna másik partján vissza gyalogolni. Így valóban praktikus megoldás, hogy a Szajnán lecsorogva egyenesen az Öreg Hölgy lábainál kötnénk ki, ugyanis az egyik Batobus megálló éppen az Eiffel torony mellett van. Tökéletes. A hajóról is lefotózhatod eme csodás vas óriást. 

Oké, megérkezik a hajó az Eiffel toronyhoz. Kellemes kis út volt. Érdemes kiszállni a hajóból és a lépcsőn felérve azonnal elénk tárul a monumentális építmény. Ha felmegyünk a kikötőből akkor az Eiffel torony bejárata balra lesz, bár ezt táblákon, vagy a kordonokon lévő nyilak is jelzik. Az első kapu, tulajdonképpen csak a biztonsági ellenőrzést szolgálja. Itt pl folyadékot már nem vihetsz be, de hogy üvegben nem az teljesen biztos, tehát tegyük fel van nálad egy pezsgő, vagy egy üveg sör, azt bizony kint kell hagynod, nem viheted be. Már ezen a biztonsági ellenőrzésen is sorokat alakítanak ki, mármint VIP (már jeggyel rendelkezők sora) és az a sor, akinek még nincs jegye. Az ember azt hinné, hogy itt még nincs jelentősége a sornak, hogy melyikbe állsz be, de van sajnos. Jó helyre állj be, mert ha jegy nélkül állsz be a jeggyel rendelkezők sorába, visszaküldenek, ami fél óra - óra veszteséget is simán jelent. Bejutsz, ellenőrzés megvan, minden oké.

A következő megálló odabent attól függ van-e már előre Online megvásárolt jegyed, vagy most akarod megvenni. Nekem (ekkor) nem volt jegyem, így a biztonsági ellenőrzés során rögtön az egyik jegypénztárhoz mentem. Készpénzzel és Kártyával is lehet fizetni, gyors és egyszerű. Megvan a jegy, akkor megkezdődhet a csúcstámadás :) Itt a torony 2 lábnál lépcsőn is fel lehet menni, csak a kitartóaknak javaslom, illetve 2 lábnál pedig lifttel lehet feljutni. Ha lépcsőn mész fel, akkor az első szintre jutsz (értelemszerűen). Itt érdemes akár picit elidőzni és szuper képeket lehet lőni, mert itt van pl üvegpadló is. Na ez durva... Lifttel elvileg rögtön a 2. emeleten tesznek ki. Aki esetleg a csúcsra vette meg a jegyét, annak is itt ki kell szállnia, hiszen ezen liftek a lábbal párhuzamosan mennek, és aki innen tovább mehet a csúcs felé, az átszáll abba a liftbe, ami már függőlegesen fut a torony csúcsáig. Itt persze, mármint a 2. szinten az is megpihenhet akinek a csúcsra szól a jegye, időkorlát senkinek sincs. Én sokszor ezért úgy szoktam időzíteni, hogy az egész napos séta, és a szajnai hajókázás után 16:00 körül értek a toronyhoz. Kb 17:30-ra fenn vagyok, még nappali fényben. Ott elidőzök annyit, még pl 18:30 körül rám sötétedik, és így mindkét napszakban tudok fényképezni, tehát az esti kivilágított Párizs fényeit is elkaphatom. Amikor innen lejövök, akkor pedig a kivilágított Eiffel tornyot is lencsevégre kaphatom.

Ha ez ember jól időzített, amikor innen leér már rá esteledett, bár mondhatni, hogy még fiatal az idő, így érdemes keresni egy éttermet ahol meg lehet vacsorázni, és mivel az is idő is tavasztól, őszig rendszerint kellemes, érdemes, ezt a nem kis távolságot, hazáig, mármint a hotelig, akár sétálva megtenni. De hát ráér az ember, Párizs utcáin sétálgatni szuper érzés, és hát ezért is van ott az ember, hogy magába tudja szívni a párizsi miliőt. Visszasétálni kényelmes, nyugdíjas tempóban a Diadalív körforgójához, és onnan nyílegyenes az út egészen a hídig, és az onnan 1-200 méterre lévő szállodához, a Défense negyedbe. Lesz mit kipihenni a szobában :)

A 3. nap - hazamenni :(

A 3. nap, sajnos túl sok mindenből nem áll, hiszen ha vasárnap pl 12:40-kor , vagy 13:30 körül felszáll a repülőnk Párizsból (Ryanair esetében ez általános), akkor ott is 2 órával előtte illik ott lenni, és mivel legalább 1 óra az út a reptérre, így 09:30-kor már indulok is vissza a reptérre, vagy a transzferrel, vagy a város-reptér Shuttle Busszal. Ezen utolsó napom tehát nem több, mint egy laza reggel, ahol még esetleg az utolsó kis szuveníreket gyorsan beszerzem a közelben és indulok is haza :( de hát egyszer ennek is el kell jönnie. Amíg ez a "cikk" íródott, ugye közben a Ryanair légitársaság mellett a WIZZAIR is feltűnt a színen. Végre. A Wizzair-nek eddig is volt párizsi desztinációja, ám az csak Debrecenből indult és érkezett. Viszont ma már a Wizz-nek Budapestről is van normál menetrendje Párizsba. Az Orly repülőtérről, és ami még ennél is jobb hír, hogy esti járatai vannak. Ez azért jó, mert pl a reggel 09:30-as Párizsból való indulás a reptérre, és 12:00 körüli indulás helyett, bizony este 21:00 körül időben indul haza a Wizz járata, így végre a 3. napunk is egy teljes nap lehet. Így érdemes tervezni valami "finomságot" a 3. napra is.  

KÖLTSÉGEIM A 3 NAPRA :

Utazásra:

A legelső képel is látszik, hogy ami nagyjából fix az a Repülőjegy és persze a Transzfer

A  legfelső képen látszik, hogy a 8-8e Ft-os repülőjegy extrém olcsónak számít, így a repülőjegy inkább, nagyjából (19-19e Ft) úgy 38,000 Ft retúr árba számolandó, a transzfer pedig kb 6e oda és 6e Ft vissza, tehát 12.000 Ft retúrba

A szállást nehéz leírnom, hiszen attól függ mikor, hol, melyik területen, stb stb , de nagyjából 50.000 Ft-ra lőném be a 3 napi szállás árat / fő-re osztva.

Ez így REPÜLŐJEGGYEL, TRANSZFERREL ÉS HOTEL SZOBÁVAL (hol reggelivel, hol nem) kb : 100.000 Ft-ba meg kell, hogy álljon, 1 főre!  Ha ennél több lenne, már én se mennék.


Ami Párizsban várható költség : (Az árak 2022-es árak)

- 10-es gyűjtőjegy közlekedésre : 16 Euro - 5900 Ft

- Hajókázás a Szajnán : 17 Euro - 6200 Ft

- Eiffel torony belépő a 2. szintre : 17 Euro - 6200 Ft  (csúcsra úgy emlékszem 25 Euro)  

Összesen tehát kb.: 18,000 Ft   

- Eiffel torony előtti Mars-mező (franciául Champ-de-Mars) : INGYENES

- Diadalív : INGYENES  (csak a kilátója fizetős)

- Cacré Coeur Bazilika : INGYENES

- Champs-Élysées sugárútján sétálni : INGYENES

- Condorde tér : INGYENES

- Tüilériák kertje : INGYENES

- Louvre múzeum, üvegpiramissal fotó : (kívülről) : INGYENES

- Notre Dame : miután leégett, csak kívülről fotó : INGYENES

ELŐNYÖK : 

  • Közel van, kb 2 óra 20 perc repülési idő
  • Kellemes kultúra, párizsi miliő
  • Rendkívül könnyű, jól megtervezett, 13 vonalból álló metró hálózat 
  • Rendszerint tiszta környezet
  • Az árak nem túl magasak, még megfizethetőek

HÁTRÁNYOK :

  • Bizonyos, olcsó járatok esetén rendkívül korai, hajnali indulási idő
  • Sok a divatosabb, felkapott, frekventált utca, ahol magasak az éttermi árak is, így akár hosszabb sétát kell tenni, hogy olcsóbb helyen tudjon étkezni az ember
  • A szálloda árak az Eiffel torony mellett horror áron vannak, így picit távolabb kell szállást keresni a hőn vágyott toronytól
Ha bármi kérdésed van, vagy tanácsot kérnél, írj üzit